Most csak úgy írok, mert egyedül vagyok, és mert ha egyedül vagyok, szeretek írni. December van, égett már az első adventi gyertya is. Nem esik a hó, fene a rangját, pedig eshetne, valaki meg is ígérte, hogy estetni fogja, így magyar szóval: estetni.

Ma a főnököm behozta a kislányát a munkahelyre. Négy hónapos, nyekegni tud még csak, meg lenyálazni az ember ruháját. Kedves kis lány. Kis Mikulásnak volt felöltöztetve, fekete szíjacskával, piros bársony kezeslábasban, fehér bojtos sapkácskában. Élvezte, hogy mindenki őt nézte. Aztán eljött a búcsú ideje, a papa bevitte öltöztetni.

5 perc alatt a világ összes nyekegési és fulladásos zaja lement a szobában. Aztán kiléptek az ajtón: a kisbaba úgy be volt csomagolva, hogy keze - lába égnek állt: úgy nézett ki, mint egy kitömött krumpliszsákocska. Aztán elviharzottak. Vajon kamaszkorára lesz még Mikulás?

Tegnap nekem is tojt valamit. Kiscetlis közleményben tudatta velem, hogy a virgács olyan nagy, hogy nem fér be se az ajtón, se a kéményen, se az ablakon. Majd jövőre. Addigra a tetőt is kijavítjuk, és nem fűtünk be hajnalban. Ki tudja...

sub