Az ember. A végső lény. A Jóisten képmása. A tökéletes teremtmény. Így van ez civilizációnk születése óta. "Mitológiánk értelmében az ember definíció szerint biológiai kivétel. A sok millió faj közül mindössze egyetlenegy a végtermék. A világot nem azért teremtették, hogy cápákat, békákat vagy szöcskéket szüljön. Azért teremtették, hogy embert szüljön. Tehát az ember egyedül, páratlanul és minden mástól végtelenül elkülönülve áll."

Így lett belőle magányos ember. Kiszolgáltatott ember. A sors szeszélyeinek feláldozott ember, aki életének megőrzéséért így nem tehet mást: küzd. Hódít. Törekszik. És feléli maga körül a környezetet. Elpusztítja erdőit, kilövi állatait, leaszfaltozza rétjeit, kiírtja vetélytársait. Beteges. Tényleg mi lennénk a teremtés koronái?

Valamit nem veszünk figyelembe már a Kezdetek óta. Folyton elmegyünk egy lényeges pont mellett, amit nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni. Amíg az ember nem jelent meg a Földön, addig minden a legnagyobb rendben ment. Amióta mi itt vagyunk, minden rosszra fordult. Az elmúlt 200 évben pedig egyenesen katasztrofálissá vált a helyzet. Manapság már nem azon gondolkodunk, hogy vajon mikor csap be a katasztrófa és mikor ér véget a jóléti társadalom, hanem azon, miként fogjuk átvészelni! Tényként kezeljük tehát a Végét. Mielőtt mindenki bőszen az Eget okolná - ez sajnos a mi hibánk. Fejünkről már réges rég lehullott a korona.

Repülők, autók, puskák, rakéták, atomenergia, felhőkarcoló, kéregvasút...milyen okosak is vagyunk, nemde? De ha azt kérdezem, miként éljük az életünket: ezer rá a válasz. Több millió, és a legtöbb így szól: nem tudom. Honnan is tudnám? Így aztán az emberek nem tudják, mi a boldog élet titka. Mi a sikeres élet titka? Sejtelmünk sincs.

A világ egész. A bolygók, az univerzum, mind egy egészet alkot. A világmindenségben lüktet egy erő, ami az egészet összetartja, ami az egészet működteti. Ha a mi gyáraink kicsiben ugyanazt teszik, mint az univerzum nagyban, akkor miért gondoljuk, hogy az Élet nem rendelkezik törvényszerűségekkel? Hogy létezik egy Törvény, igen a nagybetűs Törvény, amit betartva normálisan működhetünk, normálisan élhetünk, ami tulajdonképpen a titka a boldog életünknek. És mi van, ha nem látjuk ezt a törvényt? Mi van akkor, ha civilizációnk Kezdetek óta mellőztük ezt a törvényt? Birodalmak épültek, és végül mindegyik elpusztult! A romjaikból újjáépültek, de végül újra elpusztultak! És a jelenben sem történik másképp: csodálatosan felépített és megszervezett civilizációnk a PUSZTULÁS felé halad! Nem fogja megmenteni a Világbank, Amerika, vagy a nagy tudomány. Kipusztulunk, hacsak nem kezdünk el keresni valamit.

Keresni valamit. De lehet, hogy végig a szemünk előtt volt. Most is. Lehet, hogy létezik egy Törvény, amit elfelejtettünk, amit mellékesnek ítéltünk, amit megtagadtunk.

Hogyan tud az ember kiteljesedni? Hogyan tud az ember ember lenni? Hogyan tud az ember teljességre törekedni? Hogyan tud szabad lenni? Közösségben. Az ember legnagyobb áldása és legnagyobb korlátja is egyben: az a közösség, amiben él. Az az életközösség, amihez képest élhet, amihez képest létezhet, amihez viszonyíthatja önmagát - egyedül egy szigeten, nos az nem éppen a szabadság fellegvára. Ám nem csupán az emberi közösség, hanem az egész földi életközösség lehetőséget ad az önkifejezésre. Micsoda ajándék, micsoda lehetőség! De az ember fáradhatatlanul törekszik arra, hogy ő legyen az egyedüli, a megismételhetetlen, a kikerülhetetlen, hogy ő legyen az egyeduralkodó ebben a világban! Kiírtja embertársait, hogy ne legyen kivel vetélkednie; felszámolja az összes, még érintetlen erdőterületet, hogy töménytelen mennyiségű élelmiszerrel tömje tele éléskamráját; elveszi az állatoktól az életteret, hogy saját házaival rakja tele, végül minden embert az egy igaz vallásával próbál megtéríteni. Vajon mire megy ki a játék?

Az ember fél. Fél, hogy nem lesz neki elég. Fél, hogy elveszik előle az élelmét, az életterét, a szabadságát. Fél, hogy más előbb ér oda. Ezért kitalálta, hogy ő lesz mindenben az első. Megelőz mindenkit, hogy bebiztosítsa jövőjét. Így kezdődött. Megölt mindenkit, aki nem akart hozzá csatlakozni. Megölt mindenkit, aki terjeszkédésének az útjában állt. Ellehetetlenítette a vetélytársakat. Elvette tőlük a hazájukat, technikájával pedig maximumra pörgette a természet kifacsarását. Végül nem marad már vetélytárs. Nem marad erdő. Semmi. Akkor fog kipusztulni az ember. Hacsak nem cselekszünk másképp!

A világ: változás. Ne törekedjünk hát az állandóságra.

A világ: fejlődés. A fejlődés feltétele pedig a változás.

A világ: közösség. Ne ellenségeket szerezzünk, hanem tanuljunk meg EGYÜTT alkotni, élni.

Alkossunk új világot! Engedjük változni közösségünket! Változzunk!

Sub