GONDOLJBELE...

Adott egy generáció mely már nem élt meg éhezést, járványokat, háborút.
Évszázadokon át megálmodott utópia? Megvalósult Paradicsom?
Inkább dekadens unalom.

Küzdeni kell: ez a legősibb ösztönünk. Küzdeni az élelemért, a gének továbbadásáért az életünkért.

Ez a világ azonban már mindent a szánkba ad. Kínálat minden utcasarkon, minden házfalon. Csak egy karnyujtásnyira, egy kattintásra. Mindössze fizetni kell érte. Pénzért azonban nincs értelme küzdeni, így áttételes vágyakat tűzünk ki magunknak. Egy nyaralás, egy autó, egy mosógép. Ennyi munkaóra= ennyi Forint. Mohóságunk groteszk kinővései a nagyvállalatok sorra tömik be szánkat újabb és újabb "nélkülözhetelen" cikkeikkel.

Így végül kinálattá váltunk mi magunk is. Weboldalakon mutogatjuk magunkat képtelenné válva a személyes interakcióra a kötetlen ismerkedésre: A bizalomra. Egyre olcsobb kapcsolattartási formákat találunk ki, jobban és jobban szétmorzsolva figyelmünket és az energiánkat egymás között. Önzésünk lassan átkígyózik kapcsolatainkba. Fontosabbá válik rövidtávon mennyit kapunk -mi a hasznunk-. S nem értjük már mi az elfogadni, tolerálni, megbocsátani.

A minden csatornán keresztül felénkáramló sikeréhség hatására, mára mindenki önmegvalósit, álmokat teljesít, a szabadságát éli meg. Viszont félő, hogy mikor végül visszanéz, már csak azt látja: egyedül maradt. Ugyanis a konzumvilág legmagasabb csúcsán nincs boldogság, csak fogyasztás.

Gergő