GONDOLJBELE...

Jelentsük ki: a jelenlegi rendszer egyértelműen a Nyugatnak kedvez, aki jólétét és hihetetlen fejlődését nekünk, fejlődő és szegény országoknak köszönheti. Nincs ez így jól! Észre kell vennünk: a jövő gazdasági modellje nem a korlátlan növekedés. Nem a korlátlan gazdagodás. Nem a korlátlan fogyasztás. Nem hihetjük el komolyan azt a nyugati ígéretet, hogy egyszer majd mindenkinek álomfizetése lesz és kocsival fog munkába járni. Mert ez nem igaz. Ez a rendszer csak annak jó, aki kitalálta, éppen ezért igazságtalan rendszer. Törekednünk kell tehát az egyensúlyra! A jövőben a világgazdaság feladata, hogy egyensúlyt teremtsen, és hogy felkarolja az elnyomottakat, megadóztassa a gazdagokat, hogy a közösségi elvek feltétlenül érvényesüljenek a világon. Fel kell ismernünk azt a régen elfelejtett tényt, hogy ami jó a közösségnek, az jó nekünk is. A munkánk célja a teremtés, és nem a termelés. Szórakozásunk nem a fogyasztás, hanem a megélés. Túlélésünk és létbiztonságunk alapja pedig nem az önzés, hanem az együttműködés.

 

3 dolog.

Az egyik: Palya Bea a világ legjobb énekesnője.

A második: A magyar népzene kimeríthetetlen, megunhatatlan, örökké megújítható és a legtovább élő tünemény, szemben más műfajokkal.

A harmadik: Isten nyelve a zene.

Üljetek be egy koncerte = )

üdv _ sub

Történelmet írunk... Most is minden nappal. Hiszen az, hogy az emberek a médiából minden alkalommal újabb botrányokról hallanak, s nem múlhat nap anélkül hogy valaki "onnan fentről" korruptnak, csalónak ne bizonyulna az nem lehet normális. Mi már megúntuk ezt, szinte meg se lepődünk az eltünt forintmilliárdok hallatán, az elcsalt pályázatokon és meghamisított szerződéseken. De ki érzi valóságosnak azt, hogy a legfőbb törvényhozó épületünket saját magunk a "plebs" elől barikádozzák el? Ki szemében hétköznapi, hogy hetente kerül a bíróság elé vezetőink közül egy-egy? S, hogy mocskos szavak és tojásdobálás várja őket semmint dícséret és mosoly? Változások folynak, s nehéz ezt éhezve és fázva elfogadni, de sokkal több baj van itt minthogy összeszorítsuk a fogunkat és tűrjünk.

Vajon hogy nevezik majd a történészek ezt a korszakot?

Gergő

Sokan mondogatják e hazában, hogy nem jól mennek a dolgok. Másképp kellene csinálni ezt azt. A politikusok mind hazudnak, vagy legalábbis sokat beszélnek, üreset a hasunkba, a ház meg közben összedől, és a sok bába közt elveszik a gyerek. Az ember nem is tudja hirtelen, mihez kezdjen. Tanácstalanságában csak panaszkodik és leorrol mindenkit, közben a ház összedől, a kert elgazosodik, a gólya pedig más kéményén rak fészket.

Elmesélünk egy történetet. Egy történetet, ami a civil kurázsiról, a tenni akarásról, a jószerencséről és a teremtésről szól. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Újlipótváros, annak volt két utcája, s e két utca sarkán egy parkolót körülvevő virágágyás borzolta az ottlakók kedélyeit. Mert eme virágágyás tele volt gazzal, szeméttel, csirkecsonttal és üres borospalackokkal; a kutyák is ezt használták ürítésre. Az egyik napon két fiatal, egy fiú és egy lány,  kiültettek egy kis virágot és írtak egy táblát, amin ez állott:

"Szia! Én vagyok a Kicsi Virág. Kérlek ne vigyél el, ne szennyezz be és vigyázz rám. Új szomszédoknak is örülnék, mert Gyom Gyuri és Gaz Giz nem túl jó társaság!"

Nemsokára a kis virágnak új szomszédjai lettek, mert a lakók is ültettek bele új virágokat, mígnem aztán csaknem teljesen kipucolták a virágágyás egy részét. A két fiatal a ház lakóit kupaktanácsra hívta, ahol megbeszélték, hogy az egészet meg kellene rendesen csinálni, új földdel, új növényekkel, kerítéssel. Így is lett. Rendszeressé váltak a kupaktanácsok, a földcserét az önkormányzat nagy örömmel elvégezte, közben elkészült a kerítés is, majd október elején sor került a közös ültetésre. Új otthont kapott megannyi mahónia, sárga pimpó, orbáncfű és kékszakáll, meténgek és kövérkék, borostyánok és vadszőlők. Ez a virágágyás ma is vígan zöldell Újlipótvárosban. Aki kíváncsi rá, sétáljon végig a Radnóti Miklós utcán; meg fogja találni.

Megszületett egy kívánság, amit a lakók vágyai is tovább szőttek, és mindenkiben megjelent a tenni akarás. Sokan mégis azt mondták, ez nem az ő feladatuk, mert a föld közterület. Sokan nem voltak hajlandók anyagiakban segíteni, azt gondolván, hogy az egész úgyis kárba vész, nem készül el, ellopják a virágokat, ledöntik a kerítést, és így tovább. Ám hála Istennek akadtak olyanok, akik hittek ebben a mesében. Elhitték, hogy a vágy elég, a hit elég, és minden összejön. És így is lett. Amikor szükség volt a segítségre, mindig megkapták valakitől. A növényekre a pénzt a lakók adták össze, a szerszámokat megvették önerőből, és a fizikai munkát is közösen végezték. Nem várták meg, amíg a szájukba repül a sült galamb, és nem ijedtek meg az akadályoktól. Még csak nem is az ő tulajdonukban állt a virágágyás, de ők mentek el minden nap mellette. Az ő életterük volt. Az ő környezetük. Természetes, hogy gondozni szerették volna.

Aki változtatni szeretne, változzon. Aki tenni szeretne, tegyen. Egy feltétele van, hogy az álma valóra váljon: higgyen benne. Ilyen egyszerű. Mert az Élet megad mindent, nem számít mennyit és mikor. Ez a történet rá a bizonyíték...

Mert te sem változol. A világ nem az ország, nem a pénz, nem a Föld és nem a gazdaság. A világ te vagy, éppen ezért ha te nem változol, a világ sem fog.

Nem érzed jól magad? Nem tetszik a környezet? Túl nagy a zaj? Szürke minden?

Változz. És akkor változtatsz. És akkor változik. Minden.

sub

Nem májfolt, protézis, feledékenység, vagy fura szag.

Nyugalom, tapasztalat, bölcsesség, türelem, tisztelet.

 

Jó lenne meglátni a szépet az idősebb generációban. Nem egy sántikáló, a pénztárnál szöszmötölő, lassan beszélő néha bohókás kisállatnak tekinteni őket.
Megalázó módon kezeljük és lenézzük nagyszüleinket, csak azért mert nem látunk tovább a saját világunknál. Ezek az emberek sokkal többet tapasztaltak, mint mi valaha is fogunk. Háborúkat, válságokat, éhezést és nyomort éltek túl. Mégis mi oktatjuk ki őket csak mert nem sprintelnek át az autónk előtt a zebrán, vagy lassabban szálnak le a buszról.

Mégis honnan vesszük ezt a mérhetetlen arroganciát?

Bizony nem tudják mi az az Internet, MMS vagy WIFI, viszont a családi ebédnél az ő főztjük színesíti meg a lelkünket, hozza össze a családot. Az ő történeteik nevettetik meg unokáikat, az ő kezük munkája ad nekünk tetőt fejünk fölé…
 

Ő általuk lehetünk ezen a világon.

Gergő

Kesernyés mosollyal merülünk az önsajnálat langyos posványába. Főszereplők szeretnénk lenni, azonban csak statisztarész marad. Háttérzenét álmodunk hozzá, táncot az esőben, maskarákat és széles mosolyt. De a fények nem rád fókuszálnak s a zenekar régen hazament.

 
Töröld le az elmosódott sminket, dobd sarokba csillogó báli ruhád. Nézz a szemébe mindennek mi eléd áll: sírj, üvölts, üss, és hagyd, hogy üssenek. Ne félj csalódni, sebeket szerezni, és végtelenül elkeseredettnek lenni. Légy büszke a forradásokra, mosolyogj a pofonokon. Állj elé mások falának, és könnyezve mutasd milyen butaság, amiben élnek.
 
Légy rá büszke, hogy megtanultál élni...

 

Sziasztok Gergő vagyok, és egy ideig maradok.

Nagy nemzet ez az olasz nemzet, Róma és Firenze, különösen Firenze pedig egyszerűen csodálatos. A művészeti értéke miatt; nagyon nehéz olyan utcát találni, ahol ne lenne valamilyen építészeti vagy képzőművészeti emlék. E két város úgy lüktet, mint egy igazi élőlény. Múltja egybeforr a jelenével, a Neptunusok és Dávidok, Szent Péterek és Jézusok, Mediciek és Raffaellók teljesen lenyűgözik az odalátogatót, és valami távoli, misztikus mesét idéznek fel, mintha az ókori Istenek, vagy a reneszánsz isteni művészei, akik az igazak szemével látták a világot, még mindig szólnának hozzánk, még mindig üzennének nekünk - sajnos hiába.

Olaszországi utazásunk során mindenki fényképezett. Talán a világ összes gépe ott volt, legalábbis amikor a Szent Péter bazilikában Michelangelo Pietáját akartuk megtekinteni, ott bizonyosan felvonult az összes: régi, új, analóg vagy digitális. És az emberek csak kattintgattak, vakuzgattak, állították az élességet, sepiaról ff-re, ff-ről szinesre váltottak, állították a kontrasztot, a záridőt, vagy csak automatán kattintgattak, vakuzgattak, és amikor betelt az 1000 képes kártya, betették a következőt, és kattintgattak tovább.

Úgy éreztem, hogy Róma és Firenze szobrai, festményei, történetei és egyéb képzőművészeti alkotásai mind egyedül maradtak ebben a tömeges turistaáradatban, és szótlanul tűrték a némaságot, a meg-nem-értettséget, hogy emberek ezrei néznek rájuk digitális szemmel, ami pusztán az anyagot, a felszínt örökíti meg, de a dolgok legmélyébe már nem tekint be. Úgy éreztem, hogy az emberek pipálgatva haladtak a kötelezően megnézendő látványosságok előtt, pipálgatásuk pedig a mai kor szellemének megfelelően egy-egy fénykép volt, ki-ki a maga felbontásában. A nemrég elhunyt János Pál pápa sírja előtti látogatás is ennek szellemében ment, a bazilikáról és a bazilika előtti térről nem is beszélve.

Elrepülünk a részletek felett. Rohanunk, örökítünk, kipipálunk, kapkodva fotózgatunk le mindent, ami a társadalom szerint kicsit is híres, utazásunk során már szinte mindent egy kis LED kijelzőn keresztül látunk, és pedig az igazi élményt, az igazi átélést, azt, hogy a Szent Péter Bazilikában megfújja az embereket a Jóisten szele, azt elszalasztjuk, mert nem figyelünk. Hajt minket a büszkeség, hogy én bezzeg ezt is láttam, hajt minket a technika adta kreatív szabadság, hogy én pedig ilyet is tudok, hajt minket a megörökítés vágya, hogy emlékeinkből ne vesszen ki az átélt pillanat - és a jelenből, utazásunk napjaiból nem marad más, mint a repjegy ára, hogy mennyire megérte; a felsorolt sok állomás, amit láttunk, de csak fotókról emlékezünk rájuk; a pincér flegmasága; a pénzünkért adott szolgáltatás; de az utazásunk lényegét, az ott megtapasztalt életet nem visszük haza, és a fotók sem adják oda - azt ott kellett volna átélni.

Miért fényképezünk annyit? Félünk, hogy nem emlékszünk majd az emlékezetes pillanatokra? Félünk, hogy nem tudjuk majd bizonyítani, hogy mennyi mindent láttunk? Vagy csak egyszerűen divat, mert olcsó és mindenhol árulják? Gondoljunk azért bele, hogy mennyi mindent elvesz ez a kis gép az embertől, és mily keveset ad vissza. Hány jelentéktelen, unalmas, semmitmondó kép, amit megabyte-okban mérünk, emlékeinket pedig gigabytos nagyságokban mutogatjuk a számítógépen keresztül. Gyorsan végignyomjuk space-el, a sztori hozzá üres és semmitmondó, hiszen beszélnek a képek. A semmitmondó, 2000 db kép. Én megfogadtam, a legközelebbi utazásomra nem viszek fényképezőgépet. Talán akkor a figyelmem élesebb lesz, a koncentrációm pontosabb, az emlékezőképességem szinesebb, és ami még fontosabb: talán meghallom majd azokat a meséket, amik a digitális szemnek örökké láthatatlanok maradnak. Hazautazásom után pedig, kint a teraszon ülve, egy palack bor mellett, barátaimnak és rokonaimnak kényelmesem felidézhetem majd  emlékeimben azokat a kedves pillanatokat, amelyek a magam történetem hozzáadásával szinesebbek és élőbbek lesznek akár egy 10 MBytos képnél is.

Suby

Nini! Mit találtam Budapest belvárosában? :)

 

 

 

 

 

 

 

 

A Magyar Reklám Szövetség és az Önszabályozó Reklám Testület közös reklámetikai állásfoglalása - Zalabaromfi

Az Önszabályozó Reklám Testület és a Magyar Reklámszövetség közös Etikai Bizottságának állásfoglalása: A Bizottság egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy a tárgyalt reklám a Magyar Reklámetikai Kódex 3. Cikkely (5) bekezdését valamint az 5. Cikkely (1) és (10) bekezdését sérti.  Indokolás: A reklámmal kapcsolatban a Bizottsághoz számos fogyasztói panasz érkezett, amelyek tartalma közös, általában kifogásolják, hogy a reklám „a női testet tárgyként, eladó-megvehető húsként kezeli”, „az emberi testet az evésre szánt hússal” hozza összefüggésbe, sérti az általános jóízlést, az emberi méltóságot, a nők és férfiak egyenlőségét, összekapcsolja a nőt és a „csirke”, „tyúk” állatot.   A Bizottsághoz a reklámot készítő ügynökség és a reklámozó egyaránt eljuttatta álláspontját. Álláspontjuk szerint a reklámjuk elfogadható, annak nem volt célja a megbotránkoztatás, csak az emberek érdeklődésének felkeltése, közvetlen környezetükben a reklámmal kapcsolatban felháborodást, panaszt nem észleltek, mindent elkövettek annak érdekében, hogy ne sértsenek meg senkit. A képen a hölgy bugyit visel, illetve női mell nem jelenik meg.   A Bizottság álláspontja szerint ízléstelen és az emberi méltóságot is sérti a reklám üzenete, amely egyértelműen azonosítja az evésre szánt húst az emberi testtel. A reklámfotón szereplő női alak hátán a rajzolatok és a feliratok a hentesnél alkalmazott ábrákra emlékeztetnek, azokat utánozzák, egyértelműen utalva a fogyasztásra szánt húsra, annak kimérésére.   Az élelmiszertermék reklámja az élelmiszert, mint árut, a képen keresztül, összefüggésbe hozza a megjelenített személlyel, mint áruval. Ez az összekapcsolás sérti az emberi méltóságot. Az emberi testnek, illetve annak részeinek áruként megjelenítése semmilyen formában nem elfogadható. Adott esetben ezt az összefüggést sem a reklám képi világa, sem szövege semmilyen módon nem oldja, nincs benne olyan humoros, vicces, könnyed elem, amely a jelentést árnyalná, esetleg elfogadhatóvá tenné.   A Bizottság álláspontja szerint a fenti aggályok változatlanul érvényesek a reklámra, akár közterületen, akár sajtótermékben, akár más médián jelenik az meg. Az aggályok olyan súlyúak, hogy semmilyen közzétételi formában nem lehet elfogadható a reklám.   A Bizottság álláspontja szerint a reklám nem elfogadható a Kódex 3. Cikkely (5) bekezdése alapján sem. A fenti aggályokhoz hasonlóan a Bizottság itt is kizárólag a reklám kreatív elemeit kifogásolja. Felelős, jól felkészült reklámszakember ízléstelen, a kívánt fogyasztói üzenet továbbítására alkalmatlan és egyébként elfogadhatatlan kreatív ötletének megvalósítása a reklámszakma egészének hírnevét sérti, és ezen az alapon önmagában kifogásolható.   A Bizottság úgy döntött, hogy a fentiekre tekintettel határozatát nyilvánosságra hozza, honlapján közzéteszi, tagjainak megküldi. Egyúttal felhívja a reklámozót és a készítő ügynökséget, hogy a reklámot haladéktalanul szüntesse meg.   A Bizottság értesíti a reklámozót és az ügynökséget arról, hogy a Bizottsághoz az eljárásban eljuttatott írásbeli álláspontjukat kívánságukra a honlapján közzéteszi. E tekintetben a Bizottság felhívja a reklámozót és az ügynökséget, hogy nyilatkozzon, hogy kívánja-e a már eljuttatott álláspontja közzétételét. A Bizottság a fentieken túl, az etikai normasértés súlyára tekintettel úgy döntött, hogy jelen határozatának megküldésével közvetlenül felhívja a médiákat a reklám haladéktalan visszavonására, illetve arra, hogy a közlésétől tartózkodjanak.   Budapest, 2007. augusztus 15.           dr. Markovich Réka                                                                     dr. Megyer Örs MRSZ Reklámetikai Bizottság                                             Önszabályozó Reklám Testület

Fogyassz, hogy jól élj! Vásárolj sokat, hogy gyűljenek javaid. Raktározz, spejzolj, nagyzolj, csillogj; kürtöld magad világgá, hogy pénzedből mennyi mindenre telik. Tégy koronát a fejedre, és tetszelegj, mint a felélők királya.

Teremts, hogy önmagad légy! Alkoss többször, hogy megvalósítsd szíved vágyait. Formálj, képezz, gondolj, hass - mutasd meg a világnak, hogy alkotóerődből mennyi mindent ajándékoznál neki. Tégy koronát a fejedre, és sugározz, mint az erényes teremtő.

 

Elképzeljük a hagyományos éléskamrát. A ház északi oldalán, kis ablakon keresztül szűrödik be némi napfény, amely a kicsi szobát titokzatos, már-már misztikus félhomályba borítja. A levegő hűvös, az elemózsiák illata keveredik, és harmónikus egyveleget alkot. Minden olyan, mint a varázsboltban. Vannak itt hosszúkás, karcsú, gömbölyded, szögletes, óriási és egészen apró üvegszelencék, amikben megannyi szinű pasta, mártás, paradicsomszósz, olívaolajban eltett karfiol, szárított paradicsom, zukkini, padlizsán és más más kincsek vannak. A legmagasabb polcokon nagyságuk szerint sorrendbe rakott befőttesüvegek, tele körtével, dinnyével, almával, birsalmával, őszibarackkal, szilvával, rajtuk egy címke a befőzés évével. Aztán száraz tészták fonott kosarakban, szárított paprika, vereshagyma, fokhagyma, petrezselyem a fagerendára felakasztva. A földön nagy zsákokban a burgonya, a sárgarépa, a dughagyma, karalábé és zeller. De megtalálni itt a legnemesebb italokat is, vörös- és fehérbort, parafadugós, zöld palackokba öntve, amelyek vízszintbe rakva nyugodtan hortyognak a farácsozatukon. Végül a teljes ősszhangot a fellógatott sonkák, kolbászok, hurkák és szalonnák adják meg. A kamraajtó jól zárható, a pici ablakon nem tud bejönni senki, aki innen lopni akar, az csak a gazdasszonyon keresztül lophat. Emlékszem erre az éléskamrára. Pici gyerekként olyan érzés volt ide belépni, mint ha egy mesevilágba csöppentem volna. Az ízek pedig felejthetetlenek voltak. Az ember szíve az éléskamrájában van. Minél gazdagabb és minél bőkezűbb, annál nagyobb a szív, és annál nagyobb a boldogság!

Elképzeljük a jelenkor divatszámba menő éléskamráit. Azaz elképzelnénk, ha lenne. De nincsen. Van helyette hűtő mélyhűtővel, és egy nagy-nagy szekrény, amiben nyilván szobahőmérséklet van, ennélfogva az inkább tárolás, semmint éléskamra. A hűtőben a csomagolástechnikák fénykora! Egy design-egyveleg! Pöttyös, csíkos, boldogcsaládos, alpesi tájos, lilatehenes műanyagzacskós egyveleg. Kivesszük, feltépjük, eldobjuk és esszük. A gyár termékét. Amit osönben vettünk, és bebasztuk a hűtőbe. De hohó, ott van ám a szekrény. Ott van a sok finom zacskós gyorsétel. Forró víz, hopsz bele a zacsi tartalma, már lehet is enni. Vagy a zacsis olasz tészta. Vagy a zacsis gyümölcsleves. Vagy a zacsis aranygaluska. Vagy a fagyipor. Tejpor. Nem, tojáspor. Minek ide tyúk? Vagy a génkezelt, hűtőben fél évig elálló óriásparadicsom. Vagy az U alakú dinnye. Vagy a tyúkalakú tojás. Ejj, jobb ez, mint a mesevilág! Maga a kész kajadesign!

Gyerünk emberek, felejtsük el, milyen is az, amikor a tyúk tojást tojik. Felejtsük el, miből is készül a kolbász. Felejtsük el, hogyan kell szőlőt szüretelni. Felejtsük el a hajdanvolt éléskamráinkat. Jobb ma gyárterméket venni, kocsiba bedobni, otthon hűtőbe bedobni, csomagolását kidobni, terméket gyomorba bedobni. A gyárban is jobban értenek ehhez, mint a régi parasztok. Érted, minek a tyúknak a friss zöld? Egyen tápot! Minek a tehénnek a rendes fény? Zárjuk a csarnokba! Minek a csirkének csőr? Csippentsük le! Minek idegeskedik annyit a tehén? Nyomjuk tele antidepresszánssal!

Uraim, hölgyeim, egészségünkre!

 

Suby

 

Megnéztem a Karib Tenger Kalózai 3-at, és azt hiszem rájöttem végre nagyjából az utam lényegére. Szó szerint kiábrándulóban vagyok ebből a nyugati világból. Az élet értelme azt hiszem nem a gyüjtögetés, nem a gyarapodás, nem a tárgyi felhalmozás, hanem…a kalózélet. És én úgy érzem a kalózéletet fogom választani. Miről is van itt szó?

Az egész nyugati civilizáció úgy szar ahogy van: torz. Eldeformálódott, de nagyon. Miről is beszélek. Előszőr is bekerülsz általános iskolába, ott hajtanak, hogy tanulj jól, felelj meg a kurva elvárásoknak, hozz haza sok ötöst, mert csak így lesz belőled valami. Aztán bekerülsz gimibe, ahol ugyanez folytatódik, csak hozzájön még a fogyasztói kultúra: vedelj, zabálj, cigizz, szívj, hajts te is kocsikra meg motorokra, meg számítógépre, meg jó ruhákra, meg trendi szolgáltatásokra…stb. mindez keverve egy kis szülőkkel vívott háborúval. Na ha ez megvolt, parázhatsz az érettségi és a felvételi miatt, mert ugye ha nem sikerül, akkor fiam baszhatod az életedet. Aztán sikerül az egyetem, értelmiségi leszek, egy év múlva már diplomás, beleléphetek abba a szarba, amit ma boldogságnak hisznek a szegény kapitalista főmuftik. Vagyis jó állást kapok, ami viszont társadalmilag szinte bizonyosan haszontalan munkát végez. A fizetésem folyamatosan csökken a multik miatt, eleve soha sem biztos a megélhetésem, közben lakást vagy házat kéne építeni vagy venni, de azt csak hitelre lehet, a munkahely örökösen változik, nekem is mobilnak kell lennem, eszerint lehet, hogy a hely, ahol lakom, túl messzire fog esni a munkahelyemtől. Akkor BKV vagy bicikli, vagy ráfanyalodom az autóra, vagy beköltözöm a városba. Ott meg szívom a szmogot, a gázt, a piszkot, süketít a zajt. Közben építem a karrierem, egyre több pénzem lesz, amit szabadon elkölthetek, a családommal nem sokat találkozom, a barátaimra nincs időm, én meg valamiben megbetegszem. Behálóz a technika, az ágyamba is laptopot viszek, mobil mindenhová, kreditkártya…stb. Ez a mai magyar modell.

 hja,

A kalózéletben az a vonzó, hogy rugalmasak a szabályok, és önmagad lehetsz, az élet értelme pedig az lehet ami: az hogy éled. Kész, ennyi. Nincs ideológia. Nincs karrier. Nincs pénz. Nincs megfelelés, balga növekedési kényszer, gyarapodás. Fel kell fogni ép ésszel azt, hogy a növekedés áldozatot követel, és pont az áldozatiságunk miatt nem tudjuk kiélvezni a fáradalmaink gyümölcsét. Vagyis építjük a karrierünket, de minek? Szart sem ér az egész.

Mondanék itt pár alternatívát. Sok ember ül és tévézik. Helyette táncolhatna is. Tangó, néptánc, latin, keringő, salsa, bármi. Olyan dolgot csinálhatna, amivel teremteni tudna, meg tudná teremteni saját magát! Képet adhatna magáról, a táncban megalkothatná önmagát. A táncban az ember önmaga legmélyére találhat. Ezzel szemben a tv passzív befogadóvá degradál le minket. Mi csak nézünk, de nem csinálunk semmit. Nem teremtünk. Nem alkotunk. Csak véleményezzük a készen kapott terméket. Fogyasztunk.

Vagy vegyük a sportot, mondjuk a lovaglást. Egy élő állattal együtt mozogni, megtanulni a nyelvezetét, a bánásmódját, az érzés, amikor lovagolunk, szintén lehetőséget ad teremtő erőnknek, hogy megnyilvánuljon. Újra egy lehetőség, hogy kinyilvánítsuk, kik vagyunk. Ezzel szemben autóval kirándulni menni, lovasszekéren üldögélni, focimeccset nézni megintcsak távol áll a teremtő énünktől. A modern, agyonszervezett és agyonszabályozott világunk ugyan nagyobb kényelmet és nagyobb biztonságot adott, ám ezzel egyúttal pont az élet ízét vette el: a kalóz let vonzalmát jelentő szenvedélyt, a szerencsét, a kalandot, a véletlenszerűséget, a spontaneitást, a természetességet, a teremtés lehetőségét. Ebben a rendszerben mi nem emberek vagyunk, hanem beszámozott dolgozók, akik parancsra elvégeznek adott folyamatokat. Kitörési lehetőség kevés van. Egy lány barátom kiköltözött a hegyre egy jurtába. De neki is van mobiltelefonja. De legalább kalózéletet él. És így is van jól. 2 éve még hittem az autókban, meg a motorban, ma már ezekben sem hiszek. Nem hiszek a háztartási gépekben sem, mert azokat is azért találták ki, hogy megrövidítsék a magammal való foglalkozást. Hogy minél több időt töltsek a munkámmal. Hogy minél többet termeljek. Persze, tök jó, hogy van mikró. De még jobb lenne, ha lenne időm rendes kaját csinálni, vagy rendesen megmelegíteni.

Meg tök jó az autó, igen. De mi lenne, ha minden, ami kell, kaja, munka, ovi, étterem, szakbolt a közelben lenne, és biciklivel is elérhető lenne? Ha nem születnének alvóvárosok az ingázóknak, akik fél életüket az autókban töltik. Ha konkrétan nem lenne szükség autóra. Mert tudniillik azért vesz mindenki olyat, mert olcsó és praktikus. Igen, praktikus, ha az autópálya mellett lévő osanba megyek bevásárolni este 10kor, ami 5 km-re van a lakásomtól. Ja, és persze annyi mindent vásárolok, hogy az csak a kocsiba fér el. De ha több időm lenne vásárolni. Ha mondjuk helyi termelőtől vennék a helyi piacokon? Ha mondjuk olyan termékeket lehetne venni, amik nem romlanak el fél év múlva, nem kéne folyton újat venni. Meg nem lenne a piac 5 km-re- 

A technokrata, agyonszabályozott, agyonszervezett nyugati társadalmunk a végét járja. Tényleg. Betegségek, depi, öngyi, környezetszennyezés, olvadó jégsapkák, katasztrófák, de persze, mindenki nyomja a karrierjét.

 MINEK?

Mire jó a karrier, ha nem tudom kiélvezni? Mert az, hog veszek belőle egy autót, épp hogy nem okoz élvezetet, hanem még jobban béklyóba köt. Költségek, tárolás, egészségkárosodás, lustít, veszélyes…stb. Az csak mese, amit a reklám mond. Az autó béklyó, az autó maga a rabszolgasor. Mint a laptop. Ugyanaz. Szarás közben is dolgozhatsz. Találják fel a bárhol elérhető vagyok laptopot, telefonon keresztül, igen. Baromi jó, praktikus, csúcsszupi. Csak éppen bilincsbe rakod a kezedet. A munka, az elvetemült munkahely mindenhol és mindenkor rá tud kényszeríteni a munkára. És te elvégzed, mert félsz, hogy elveszíted a munkádat. Kapod érte a sok lóvét. Veszel nyaralót, még egy kocsit, motort, két laptopot, elmész a Maldív szigetekre, de mindez csak egy egy szelet szabadságot ad, az igazi életedet a szürke irodában fogod eltölteni, esténként meg a tv előtt. Mire jó ez? Pont a lényeg veszik el.

Az életed gyümölcse nem az autó, nem a laptop, és nem a fizuemelés, és nem az egy hét nyaralás. Az életed gyümölcse a hétköznapod. A mindennapok. És ha az nincs rendben, ha abban nem leled örömödet, akkor nincs semmi értelme folytatni. Lépj ki. Élj őszíntén. Csináld másképp! Harcolj az álmaidért!

Ne vegyél tévét. Ne vegyél autót. Menj mindenhová biciklivel. Dolgozz kevesebbet és élj többet. Egy nap 8 óra…hova termelünk te jó isten?! Én nem akarok ennyit dolgozni csak azért, hogy osönben 230 féle kolbász közül tudjak választani. Nekem mondjuk eleve hazai kell. Ezért dolgozzak? Magam ellen? Más, hatalmas, velejükig eltorzult iparmágnásoknak, akik 10 éves thaiföldi kislányokkal kefélnek? Ugyan…

Túlcivilizálódtunk. Túlpörögtünk. Nagyon be akartuk biztosítani magunkat. Sok kaja, pia, gyárak, iparosított élet. De minek? Van elég. És egyébként is: mitől félünk? A jövőtől? A haláltól? A létbizonytalanságtól? Őszíntén, mitől félünk?

Persze egy isten nélküli világban mindenki fél valamitől. Betegség, halál, pénztelenség, sikertelenség…egy egyetemes viszonyítási alap nélkül ösztönlényként egyfolytában parázhatunk a kiszámíthatatlan élettől.

Csakhogy éppen a kiszámíthatatlan élet a lényeg! Az, amit mi kihozunk belőle! Ezt adtuk fel a biztonságért cserébe. A szabdságunkat, emberi mivoltunkat, a méltóságunkat. És, biztonságban vagyunk? Az olvadó sarkköri jég és a nyári aszályok láttán aligha.

Hejj, bezzeg a kalózélet! Kalózéletre szólítlak fel benneteket! Harcoljatok! Lássátok át a rendszert, vegyétek észre a  működését, és kezdétek ki a gyenge pontjait. Alakítsátok át az értékrendeteket, változzatok, és akkor változtatjátok a világot is magatok körül. Bontsatok vitorlát, és hajózzatok ismeretlen vizekre! Legyetek bátrak nemet mondani!

Válasszátok a kalózéletet! Abban több a fűszer, több a kihívás, és ahogy nézem a jelenlegi helyzetet, előbb vagy utóbb úgyis mindenkinek változtatnia kell az életén. Miért ne kezdenénk el már most?

Egy kicsit mindenki Jack Sparrow. Egy kicsit mindenki kalóz. És ki ne szeretné azt a szabadságot? Ki ne szeretne egy saját hajót, amivel arra vitorlázik, amerre csak akar? Azt mondják, az efféle emberek kihalóban vannak, mert a világ zsugorodik, és a globalizmus keze mindenhová elér - kevesebb az a hely, ahová még el lehet menekülni. Én azt mondom: nem menekülhetünk örökké! Egyszer szembe kell fordulnunk az árral, és megküzdeni az igazunkért, de legfőképpen:

a méltóságunkért!

A géppel alkotott művek túl tökéletesek, túl simák, túl hibátlanok, túl gépiesek, nem emberiek. Hiányzik belőlük mindaz, ami az emberi művet emberivé teszi: a tökéletlenség, a durvaság, a hibásság, a fizikai értelemben vett emberi kéz nyoma. Ezért a gépesítetlen élet emberi, otthonos, meghitt, romantikus, drámai. Tükrözi az ember teremtő erejét, a gép azonban csupán  a hasznosságot,a praktikusságot, a gazdaságosságot és a nyereséget. A fogyasztói társadalom alapja a gépesítés. Ha forradalmat akarunk, a jövőben el kell felejtenünk a gépeket! Csak így fedezhetjük fel újra önmagunk képességeit és találhatunk vissza újra az ősforrásunkhoz, a Természethez!

No, itt van ez az atomügy Iránnal. Azt mondják a hatalmasok, hogy Iránnak le kell állítania urándúsítási programját, mert félő, hogy hadászati célra fogja használni, vagyis atombombát állít elő. Irán persze tagad, aztán szídja Izraelt, vagyis egyértelműen atombombát akar. Ez nyilvánvaló. És valahol érthető. Hiszen mit lát? Egy agresszív amerikai külpolitika szép sorjában lerohanja a környező arab országokat. Mi több, fenyegeti a többit. Az egész a demokráciáért és a szabadságért, a valóságban persze olajért, pénzért, a fegyverlobbiért és persze Kína és Oroszország hatalomnövekedésének reakciójaként. Még talán ez is érthető. Ebben a zavart világban mindenkinek megvannak a maga kis érdekei - gusztustalan. Ez a filozófia:

Ha van atomom, akkor nem baszogatnak. Ha van atomom, akkor nem mernek megtámadni. Ha van atomom, akkor tartani fognak tőlem. Ha van atomom, diktálhatok. Röviden és tömören: a sikeres ország titka: az atombomba.

Ez ugyanolyan, mint az amerikai fegyvertartás problémája. Amerikában a fegyvertartás a szabadság egyik szimbóluma. Körülbelül 90 millió regisztrált ember birtokol kb. 250 millió fegyvert. És akkor Virginiában egy zakkant koreai srác megöl 30valahány embert (diákot, tanárt, professzort), és akkor mit javasol a fegyverlobbi? >>> Akkor legalább a tanárok viseljenek fegyvert! Elképzelem az egyetemi irodalomórákat, a tanár kézifegyverrel az övén, "John fiam, tanulj többet, különben odapukkantok egyet."

Ez az életszemlélet rettenetes. A szabadság szimbóluma a fegyver? Én úgy látom, a fegyver inkább béklyó, rabság, félelem és depresszió. Egy olyan világban, ahol atombomba és pisztoly kell ahhoz, hogy szabadnak érezzem magam, ott bizonyosan a frusztráció, a betegség és a félelem diktál. Egy olyan világban, ahol rácsokat kell tegyek az ablakaimra és 30 cm vastag betonfallal kel körülvegyem a portámat, ott bizonyosan csak börtönben élhetek.

De mitől félünk? Miért kell fegyver? Miért kell atombomba? Hiszen mindenkinek van elég kaja, föld, tisztes megélhetés... És mindenki egyet akar: békességben, szeretetben élni. Legalábbis mi, átlagos, hétköznapi emberek. Ezért hajlamos vagyok azt hinni, hogy világunk elitje kórosan depressziós és elmebeteg. Le kéne cserélni, mert úgy látom, magától nem változik meg.

Komolyan.

Sub

KÉremszépen alássan, aki ért ahhoz, hogyan kell egy honlapon FÓRUMOT és KÉPGALÉRIÁT csinálni, az üzenhetne a honlapon keresztül, nagy segítség lenne. Előre is köszönet!

 

ÜDv

Suby

Megy a honlap! Végre, ezt is megértük :)

http://www.gondoljbele.hu

Szóval közösséget építeni nehéz dolog, külön művészet, de nagyon szeretem csinálni. Emlékszem, anno a medence partján, ketten beszélgettünk a világ dolgairól, és mára milyen szépen kinőtte magát az a bizonyos közös gondolat!, hogy tudniillik ideje végre megálljt parancsolni a világ bajos dolgainak, és ezt többen, egy csapatban, egy közösségként sokkal eredményesebben tudjuk megvalósítani. Na és tanul is ám az ember rendesen, dehát lesz itt még csoda, lesz itt még lelkesedés, lesz itt még sok munka, és ahogy látom, a kedv és az akarat is megvan hozzá. Szóval jó úton haladunk. Csodálatos volt látni, ahogy a szélrózsa minden irányából jöttek emberek; volt, aki maradt, volt, aki ment, és az egész mégis egyben maradt, sőt, túllépett a felületességen, és afféle baráti viszonyba kezdett átfordulni. Hát mit is mondjak, nagyon örülök neki : ) Csak így tovább, tartsuk meg ezt az erős viszonyt, és küzdjünk tovább egy szebb nemzetért, egy szebb világért, halleluja és pörköltmogyoró!!!

Amúgy Gyuri rendszergazdánk, talán, és tényleg csak félve mondom ki, talán végre megcsinálta a honlaptárhelyet. Hétvégén felrakom. Remélem mostmár tényleg. És akkor................reszkess változatlanság, reszkess struccpolitika! Jönnek a matricák : )

Suby

Úgy tűnik, mélyentisztelt és szeretett rendszergazda barátom Gyuri végre enged a hihetetlen nagy nyomásnak, és elkészíti nekünk a honlap tárhelyet! És akkor végre lesz honlap! Igen, Gyurinak köszönjük meg itt e helyen, mert nagyon jó fej ő és szereti is mindenki! Én különösen :)

Gyurikám, rulz vagy, hogy így szlengben mongyam :)

üdv, Suby

Idézet a Times-ból:

"Amerikai kutatók hamarosan megvalósítják azt a robot, ami gombnyomásra felépít egy házat. Az első mű egy olyan kétszintes kaliforniai ház prototípusa lesz, ami 24 óra alatt épül majd fel áprilisban - egyetlen építőmunkás közreműködése nélkül.

A projekt tervezői egyetértenek abban, hogy a robotok használata nemcsak olcsóbb, de kiiktatja az emberi munkára oly jellemző késéseket, és a szokványos nyeregtetős, szögletes családi házak végét is jelentheti."

No, akkor vegyünk itt mindjárt egy nagyon fontos észrevételt. Gazdaságkor Gépországában a legfontosabb a profit, minél rövidebb idő alatt minél több haszon, és persze végtelen piacok. Egy a gond ezzel a házépítő robottal: nemsokára nem lesz kinek építeni. A gépek ugyanis elveszik a munkát az emberektől, akik így munkanélküliek lesznek, vagyis a kereslet csökken, a kínálat az égbe szökik, és kipukkad Gazdaságkor szép nagy lufija. Mi lesz a sok-sok felhalmozott termékkel, a gyárakkal, a házépítő robotokkal? Nem fog kelleni senkinek. De ez csak az egyik magyarázat.
A másik az az, hogy a házépítő gép nem helyettesítheti az embert. Az embernek ugyanis lételeme az ÉPÍTÉS, a TEREMTÉS, és ha ettől megfosztjuk saját magunkat pusztán a haszon és a kényelem kedvéért, tulajdonképpen önmagunkat lökjük a nihilbe. Miért? Mert az élet öröme a teremtés lehetősége. Az élet öröme és értelme nem a költekezés, nem a fogyasztás, nem a maximális kényelemre való törekvés, hanem az építés!

Úgyhogy háborúk sucks, olajmágnások sucks, házépítő robot sucks.

Suby

link: http://epiteszforum.hu/?q=node/4478

Bár baromira szigorlatra kéne tanulnom, azért ezt mégis leírom, amolyan indulónak, nektek, akik véletlenül vagy ippen tudatosan, de idetévedtetek.

Szóval ez az egész váltsukmegavilágot! életérzés abból táplálkozik, hogy baromira nem jól működnek a dolgok. Most nem kezdek felsorolásba, mert arra ott van a honlap, de gondolom mindenki sejti miről is lehet szó. Finom dolog a kóla, de ha szétmarja a fogad és a gyomrod az már nem olyan jó. Főleg akkor nem, ha ezt gyerekek isszák, például azért, mert a suliban nem lehet mást kapni. Mert minden sarkon van egy kólautomata. Mert Kólabácsi megtiltja, hogy más is legyen. Afrikában a legnagyobb nyomorban is ott virít a kólautomata, azt gondolhatnánk ott is nagy a jólét, pedig szomorú igazság, hogy a Föld anyagi javainak 85 százalékával csupán a népesség egytizede rendelkezik. És ezek nem az afrikaiak. Mégis van nekik kólájuk. Ennyit kóláékról.

Persze nem a kólával van a baj, hanem az emberrel. És a mértékkel. Idén még nem láttam havat, de annál több savas esőt, és egyre több autót, egyre több árut, egyre több ruhát, de én meg közben belül üresedem. Valami nem jól működik, érezzük ezt mindannyian. Sokan belenyugszanak ebbe, mi azonban nem tudunk. Nem is akarunk! Jól belegondolva, ha a gyerekeinket egy szebb világban akarjuk felnevelni, nincs is más választásunk.

A mi célunk az, hogy elgondolkodtassunk. Hogy provokáljunk! Azért, hogy vedd észre: a világ szarban van, és ezért te is felelősséggel tartozol! Azért, hogy változtass, ha akarsz! Azért, hogy láss alternatívákat, mert igenis lehet más a világ! Végső soron azért, hogy bogarat ültessünk a füledbe: semmi sem az, aminek látszik.

 

Hú hát ez most nagyon sejtelmes lett így a végére, pedig nincs ebben semmi misztikum. A  gazdasági növekedés például egyenlő az ökológiai katasztrófával, mellesleg eleve lehetetlen modell, hiszen a Földnek véges készletei vannak. De persze törekedjünk csak erre, és ujjongjunk az évi + 4-5%-nak! Na, mentem vissza tanulni, jók legyetek, kólát csak egyszer egy évben ;) és gyertek nekünk segíteni a világmegjavító hadjáratban :)

ÜDvee

Suby